Budapest 23. kerülete a legfiatalabb kerületnek mondható, hiszen 1994 óta létezik, azóta, hogy levált a 20. kerületről. Területét nézve nagy kerületről van szó, viszont a népességszám kevésnek mondható, a maga 22.000 fős lélekszámával.
Soroksár, mint terület régi múltra tekint vissza. Először a névtelen jegyző, Anonymus említette, ekkor még Surcusar néven, ami a kutatók számára a mai napig kérdéses, hogy pontosan mit is jelent.

Évezredekkel ezelőtt kialakultak itt a települések, hisz az éghajlat, a víz és a jó termőföld vonzotta az embereket. Bronzkori kultúrák harang alakú edényei, és az urnatemetők igazolják, milyen régóta lakott térség a soroksári rész. A római korból erőd maradványai gazdagítják a területet, míg a népvándorlás időszakából Taksony település elnevezése maradt meg. Középkori falu nyomaira pedig a Haraszti út és a Duna közötti területen bukkantak.

A tatárjárás pusztítása után legközelebb 1390-ban jegyzik fel Soroksár nevét, amikor a Soroksári család kezében volt a terület. Később a törökök pusztítása sem kímélte a területet, 1661-től viszont már a Wattay család birtokaként létezett. 1724-től németek kezdték benépesíteni az addig 20 családdal sem rendelkező térséget, akik jelentős kedvezményeket kaptak a gazdálkodáshoz Grassalkovich Antaltól. A mocsaras és lápos területek kiszárítása remek termőföldeket eredményezett. A Molnár-szigeten például a rozstermelés kiemelt fontosságot kapott.

A Molnár sziget Soroksárhoz tartozik, melynek gazdaságát nagyban fejlesztette Soroksár. Nevét arról az 50 vízimalomról kapta, melyek a rozst lisztté őrölték.
A török hódoltság után Soroksár pusztáját képezte az addigra elnéptelenedett Pestszentimre is. Viszont később újra erőre kapott az elnéptelenedett terület, immár Soroksárpéteri néven, ezért 1930-ban lehetővé vált, hogy le is váljon Soroksártól és Pestszentimre néven legyen újra önálló település.

A XVIII. század közepén már faluként létezett Soroksár, míg a XIX. század végére nagyközség lett. Az 1882-ben épített teherpályaudvar és az 1887-es gőzmozdony felélénkítette Soroksár életét.

A gazdasági és társadalmi fejlődésnek szintén nagy löketet adott a XX. században kigyulladó villanyfény. Mivel a főváros közelségében tevékenykedtek a soroksáriak, ezért a gazdasági forgalmat fel tudta pezsdíteni a nagyváros közelsége. A II. világháború idején Soroksár német lakosait kitelepítették, kötelező munkavégzés indokával, viszont a település talpra állt. Az 1994-es önállóság óta sokat fejlődött infrastrukturális ellátottsága, beleértve az utak építését, csatornázását.

Látnivalóit tekintve érdemes felkeresni a Nagyboldogasszony Plébániatemplomot, aminek alapkövét 1758-ban Szikorai Miklós plébános tette le. A helytörténeti gyűjteményben pedig szemügyre vehetjük a régmúltban használt gazdasági és kézműipari tárgyakat.